A vasárnap bár nem teljesen a munka jegyében telt, azért nem nélkülözött szakmai dolgokat. Kikocsikáztunk a városból és majd egy óra száguldás után megérkeztünk a célponthoz.
Bizony olajipari cég lévén, munkánkhoz kapcsolódik a kutató fúrások végzése is. A helyszí a közeljövőben lemélyítendő fúrás helye és közelében kialakított tábor, ahol majd a személyzet lakik, étkezik és él.
Prózaian leírva a környezetet, nyáron 30-40 fok meleg és bokáig érő finom por, ősszel és tavasszal térdig érő sár, télen derékig érő hó.
Most a fúrótorony építési fázisban vagyunk. Valamikor megépül a 300 tonnát is elbíró torony. Ez még csak az alapozás, és a munkapad.
Néhány egyéb hozzátartozó alkatrész is megnéztünk. Ilyen pl az informatikusok álma, a processzor hűtő.
Kapargathatnátok a jeget. :))
A fúrószárat ezek a kis apróságok tartják majd.
Az iszap mely a furadék szállítását szolgálja Derrick (nem a német sorozat nyomozója) típusú szitákon tisztítják majd meg a furadéktól.
Majd a furadék apró gödrögbe kerül ideiglenes tárolásra a fúrás idején.
És végül hogy hol is fognak lakni az itt dolgozók hosszú hónapokon keresztül.
Sem sajnálni nem kell őket, majdnem luxus apartmanok ezek a kis konténerek. Fullextrás konyhával saját szakáccsal és minden szobának saját WC és zuhanyzója van. A szobákat ketten használják egy dolgozik a fúrásnál a másik alszik és pihen. Sőt a kabinban a -40 fokos hideget sem lehet megérezni.