A következő népünnepély az otthon is nagy múlttal rendelkező „Éljen Május 1!”. Gondoltam megnézem, hogy itt hogy ünneplik. Számomra érdekes volt mert utoljára ilyen felvonuláson talán 8-10 éves koromban lehettem.
A ünnepség szépen meg van koreografálva. A menet 11 órakor kezdődik és végig vonul Uralszk főutcájának egy részén (a legfontosabb szakasz kb 150 m). A menet elején a helyi zeneművészeti főiskola tanáraiból álló rezesbanda játszik körbevéve majorettekkel. Néha még a komolyzenei koncertjeikre is elmegyünk, majd erről is lesz egyszer bejegyzés.
Majd nemzeti színbe öltözött gyerekek mutatnak be egy rövid "táncot" vagy gimnasztikát.
És még mindig az elején Kazahsztán legnagyobb nemzetiségeinek népviseletébe ötözött gyerekek galambokat engednek el. Kazahsztánban több mint 25 nemzetiség él. Ebből kb 15 százezres nagyságrendű. A többiben megtalálhatóak a portugálok, koreaiak, tatárok stb.
Itt 5 különféle láthetó, de hogy melyik melyik azt nem tudom, de elképzelhető hogy egy átlagos helyinek is feladnánk a leckét.
Majd őket követik a gyárak-üzemek dolgozói, a pártok aktivistái és a közigazgatásban dolgozók és egyéb szervezetek.
A fiatalok ünnepekkor felveszik a kazah
Egy építőipari cég képviselői a háttérben a helyi vezetők tribünjével.
A tribünön a helyi vezetőség és a veteránok képviselői ülnek.
A két vallás helyi két vezetője jól megfér egymás mellett.
A feldíszített autókból, melyek a delegációk előtt mennek, szinte lehetetlenség kilátni.
El ne üsd a tevét...
A felvonulást rendőrök biztosítják nem kis számban. És láthatóan ők is jól érzik magukat.
Biztos valami nagyon vicces volt.... :) De tényleg...
Ez a kislány talán eltévedt?
De még sem, ..., az Esernyőgyártó Kisiparosok Szakszervezetének képviselői ...
Vagy nem de az esernyők kifejezetten jól néztek ki.
És szinte mindenhol látható volt a Kazah Nemzeti Zászló.
A narancssárga sapkások
az életmentők.
A búvár mentők a kocsi tetején teljes felszerelésben karjában egy gyerekkel álldogált az egyetlen búvár akit itt láttam.
A kommunista pártiak egy ötletes kis szerkezetet toltak maguk előtt. Babakocsi magnóval és szólt belőle az induló.
És a két korszak technológiája. Modiltelefon és ami mögötte van.